Miskolcon a „kőszínház” mellé kerültek TTH színpadok. Nagyszínpad és Latabár- terem. Megszületett a saját készítésű premier, kicsit Csehov, kicsit énekelnek ( de) és a miénk. Miért járok színházba? Mert itt van!
Miért járjunk színházba?
1: Szeretjük, 2. remek alibi, ha nincs opera, 3: – borral, kávéval fogadnak, nem lehet mindig horgászni, könyvtárba/kocsmába járni, kiesett a Diósgyőr, rossz kedvünk van, jó kedvünk van és olyan is van, aki ott dolgozik – azt szeretjük nézni, ahol mások…
„Egyébként, mi a f@xt, keres maga itt” – tette fel a kérdést, a gyönyörű Anna Popova, talpig feketében, tűsarkúban. Amolyan „lenni vagy nem lenni…”, de kiderül, hogy Fadj(gy)ijevics lovat keres. Az ablakon túl Anton legel, Anna szolidan szinkronizálva a lovat, kacarászik.
Az első modernitás, majdnem zene kíséretében előkerül Cosplay- Goth Szonja, kancsókáját megtölti a praktikus vodkaautomatából.
Nem dicsekvésből mondom, de Csehov szakértővé váltam. Muszáj volt – egyik barátnőm által, aki Anton Pavlovicsból írta diploma dolgozatát. Ráadásul, ezeket az egyfelvonásos tréfákat láttam és olvastam nagyjából eredeti szöveggel. A medve, Leánykérés, Nyári tragédia.
A mindent egy lóra hiteles szintézise lett az eredetieknek, mondhatnám desztillátum, mint egy jó vodka.
Be lehet azonosítani az egyes epizódokat, de tökéletesen egybeillenek, és ez a három az egyben a főmodernitás.
Jön Grigorij Arsanyin Szmirnov, pénzt behajtani a banki kamat kifizetéséhez. Annácskának nincs hangulata, de ez nem rontja a róla alkotható képet. Szmirnov kicsit elfelejti saját keresztnevét, ami nem csoda, mert már próbált pénzt behajtani. Járt Viszockijnál ( szovjet- orosz bárd ), Mengyelejevnél, akinek nevéhez a 40 százalékos vodka levédése is fűződik, Raszkolnyikov és egy „Emberi sors”, ami Solohov tulajdona.
(Megjegyzem, ennyi marhaság sosem jutott volna eszembe, pedig egykor sok tanúm volt, hogy de.)
Megfogadtam egykor, hogy nem mesélek történetet, de a vázát, nem a köcsögöt, bárki elolvashatja Csehovtól. Megfogadtam azt is, hogy nem hasonlítgatok, de láttam Csehov darabot, amiből egy nagy lapos izé lett, aminek a végén azért lőnek, hogy a közönség felébredjék. Nem ebben az évezredben volt.
A játékosok és a játék. Ezért járok színházba. Meg kell emlékezni a jelmezről elsősorban Szonja jelmezéről, sminkjéről, körömlakkjáról. A mamuszról a papucsról, a láncokról és arról a medvetépte gatyáról, amiből neccharisnya lett. Nem volt idő végig gondolni, hogy mi lesz, ha beleakad valamibe és soha többé nem lehet kiszabadítani, és egyáltalán, hogy lehet felvenni vagy levenni, mert tökmindegy, hogy rajta van-e. Ehhez annyit értek, mint Szonja a kombájnhoz.
Szóval a játék. „ Csak profikkal érdemes játszani”, hogy idézzek az after csevejből is, és rögvest hozzáteszem, hogy lesz még ez a darab és elég annyi, hogy igazán profi játék volt. Nem én hízelgek, többen mondták.
A díszlet, a kellékek, a berendezés, a cirill betűs dobozok, a párnák Anna és a másik oldalán a ló, a vodkaautomata, a térképes matrac, Bivaly-rét, .. a világítás, hangosítás profi volt.
Megfogott egy epizód, amikor a két férfiú a nőről és a lóról beszél egymást félreértve.
A lónak vélt menyasszony, Baranyi Ferenc darabja erről a komikumról szól. Akár ötletadó is lehet új előadáshoz.
Egy műből ahány előadás, annyiféle játék színésznek közönségnek egyaránt, és bizony mondom, jó előadáshoz „jó közönség kell”. Az is fontos , hogy a színészek élvezzék a darabot, az se baj , ha a közönségnek is tetszik – mondta később Grigorij.
Énekes, zenés finálé volt az orosz ABBA-tól. Minden a helyén, a koreográfia, az intonáció, ezt nyugodtan kijelenthetem, mint aki egy ideje minden hangszeren hegedül, amióta TTH- ba jár.
A fővárosi vendégművészektől meghívásától, a Latabár-terem megnyitásán át a saját készítési darabig 2,5 évad telt el. Lehet mondani, hosszú út volt és lehet mondani, ez csak a kezdet.
Készül az őszi évad.
Szeretném elmondani, hogy a TTH színpadjai sokunk álmát kezdte megvalósítani, egyrészt az új játszóhelyekkel, másrészt, hogy megérkeztek a Miskolci Nemzeti Színház művészei saját produkciójukkal. Az a különleges helyzet, hogy a mecenatúra egyben aktív megvalósítója is a TTH színpadnak.
Mivel sokan nem tudják, de olvassák ezt az írást, hadd soroljam el a neveket:
Dr. Hajdú László tulajdonos és sok egyéb közösségi tér szervezője, Harsányi Attila Jászai- díjas színművész művészeti vezető és hivatásos előadás előtti izguló (amikor nem játszik jobban izgul). Kiss László ügyvezető, tervező, szervezője a produkcióknak, gimnáziumi iskolatársam FFG. Ráczkevy Ildikó, aftercsevej kérdező művész és ügyvéd, a miskolci boniésklájdból Bonny.
És a miskolci művészek eszembe jutási sorrendben, ha valakit kihagyok, azért van, mert néhány Háttérsztorinál háttérben maradtam:
Mészöly Anna, Rudolf Szonja, Fazakas Júlia, Edvi Henrietta, Nádasy Erika, Fandl Ferenc ( soxor), Feczesin Kristóf, Bodoky Márk, Lajos András, Szőcs Artur, Simon Zoltán, Zöld Csaba tb. Miskolci.
TTH és Latabár- terem díjas művészek.
Harsányi Attila, írtam már? A nézők közt láttam még művészeket, de az titok.
Akik hiányoznak!!! Azok hiányoznak!
További mecénások: a jegyvásárlók.
Kanalas László, megrögzött miskolci színházbarát írása a „Mindent egy lóra” című saját TTH Színpad produkcióról
Most úgy támogatja a független médiát, hogy ez önnek egy fillérjébe sem kerül. Ajánlja fel adója 1%-át a Borsod24 kiadójának és járuljon hozzá a szabad sajtó túléléséhez!
